Rendelési idők

Kedves Páciensek!

Kérjük a felső légúti tünetekkel érkezők a fertőzésveszély csökkentése miatt viseljenek maszkot, a betegtársaiktól tartsanak legalább 1 méter távolságot és lehetőség szerint előre foglalt időpontban érkezzenek. A rendelőben a fertőző betegség tüneteivel (pl. köhögés, torokfájdalom, láz, orrfolyás, hasmenés, hányás) érkezőknek a maszk viselése továbbra is kötelező!

Vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra!
Kedves Páciensek!

A megnövekedett betegforgalom miatt, elsősorban a várakozási idő csökkentése , illetve a gyógyítás hatékonyságának növelése érdekében kérjük az alábbiak figyelembe vételét:

Kérjük, ha nem hirtelen kialakult, súlyos tünetekkel érkeznek, lehetőség szerint foglaljanak előzetesen időpontot, hogy elkerüljék a hosszas várakozást.
Foglaláskor kérjük jelezzék, hogy milyen céllal érkeznek és röviden a panaszokat is írják le.
Ha orvosi vizsgálatra szeretnének időpontot foglalni, kérjük az orvosi ellátás menüpontot válasszák, az asszisztensi foglalást adminisztrációs célból (igazolások kiadása, állandó gyógyszerek felírása, beutaló kérése) vagy asszisztensi ellátás (kötözés, injekció, stb.) miatt válasszák. Az asszisztensi időpont foglalása nem jár előresorolással az orvosi rendelésre várakozásnál.
Egy foglalt időpontban csak egy páciens ellátásra van lehetőség! Ha egyszerre több családtag problémájával érkeznek, kérjük mindenkinek külön időpontot foglaljanak.
A rendelés utolsó 30 percében a foglalás nélkül érkezőknek, ha nem súlyos és sürgős panaszokkal érkeznek, a legkorábbi szabad előjegyzési időpontot ajánljuk fel.
Időpontot a www.drficzereferenc.hu weboldalon vagy a várótermi terminálon önállóan is foglalhatnak, illetve az asszisztensek is szívesen segítenek ebben.
A foglalás nélkül érkezőktől a hosszabb várakozásért elnézést kérünk, mert csak a felszabaduló időpontokban tudjuk őket szólítani!

Kérjük használják a foglalási lehetőséget, mert ez elsősorban az Önök kényelmét szolgálja!

A rendeléseket színkódok azonosítják. A csíkozott rendelésekre már nincs foglalható szabad időpont. Új időpont foglalásához kattintson egy rendelésre!

 
Háziorvosi ellátás (csak foglalt időponttal!)
 
Csak asszisztensi ellátás
 
Prevenciós rendelés (csak foglalt időponttal!)
7:00
 
9:00
 
11:00
 
13:00
 
15:00
 
 
2024-05-09 CsütörtökHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 1 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-10 PéntekHáziorvosi ellátás
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
08:00 - 12:00

2024-05-11 Szombat

2024-05-12 Vasárnap

2024-05-13 HétfőHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 5 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-05-14 KeddHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 9 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-15 SzerdaHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 9 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-05-16 CsütörtökHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00

2024-05-17 PéntekHáziorvosi ellátás
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
08:00 - 12:00

2024-05-18 Szombat

2024-05-19 Vasárnap

2024-05-20 Hétfő

2024-05-21 KeddHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 9 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-22 SzerdaHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 10 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-05-23 CsütörtökHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 10 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-24 PéntekHáziorvosi ellátás
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
08:00 - 12:00

2024-05-25 Szombat

2024-05-26 Vasárnap

2024-05-27 HétfőHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-05-28 KeddHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-29 SzerdaHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-05-30 CsütörtökHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 7 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-05-31 PéntekHáziorvosi ellátás
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
08:00 - 12:00

2024-06-01 Szombat

2024-06-02 Vasárnap

2024-06-03 HétfőHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-06-04 KeddHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 7 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-06-05 SzerdaHáziorvosi ellátás
12:00 - 15:00 - 8 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
12:00 - 15:00 - 6 szabad időpont
Prevenciós rendelés
10:00 - 12:00

2024-06-06 CsütörtökHáziorvosi ellátás
09:00 - 12:00 - 7 szabad időpont
Csak asszisztensi ellátás
09:00 - 12:00 - 6 szabad időpont

2024-06-07 PéntekHáziorvosi ellátás
08:00 - 12:00
Csak asszisztensi ellátás
08:00 - 12:00